PRECEDENS ÉRTÉKŰ ÍTÉLET A SOCIAL MÉDIA KÁROS HATÁSÁRÓL

PRECEDENS ÉRTÉKŰ ÍTÉLET A SOCIAL MÉDIA KÁROS HATÁSÁRÓL
Végre kimondta a bíróság azt, amit mi, tinikkel foglalkozó szakemberek és aggódó szülők már régóta látunk: a közösségi média függőséget okozhat, és a tech óriások ennek a kockázatával tisztában vannak.
Egy történelmi jelentőségű Los Angeles-i ítéletben a Meta és a Google felelősségét mondták ki egy fiatal lány mentális egészségének károsításában. A bíróság 3 millió dolláros kártérítést ítélt meg, és ez az első ilyen jellegű, precedensértékű ítélet az Egyesült Államokban.
A most 20 éves Kaley már 6 évesen elkezdte használni a YouTube-ot, 9 évesen pedig az Instagramot, életkori korlátozások nélkül. A beszámolók szerint ennek következménye szorongás, depresszió, testképzavar és a családtól való elszigetelődés lett. És nem, ez utóbbi nem azonos a kamaszkori ajtóbecsapással…
Tinicoachként azért kongatom folyamatosan a vészharangot, mert nap mint nap találkozom azzal, milyen erősen hat a képernyőidő és a közösségi média a kamaszok érzelmi állapotára, önértékelésére és kapcsolataira. (Igen, azt is látom, amikor valaki nem használja, és nahát, sokkal kevésbé szorong!)
Ez az eset is azt erősíti meg, amit fontos újra és újra kimondanunk: nem a gyerek a hibás, és nem egyszerűen akaratgyengeségről van szó. A per során bemutatott belső dokumentumok szerint a platformokat tudatosan úgy tervezték, hogy minél hosszabb ideig bent tartsák a felhasználót, például végtelen görgetéssel, automatikus lejátszással és személyre szabott algoritmusokkal. Dehát ezt eddig is tudtuk (és ahogy a mondás tartja, “csak nem sejtettük”), ugye?
És ez még csak a kezdet: több mint 1500 hasonló ügy vár tárgyalásra. Jogi szakértők már a dohányipari perekhez hasonlítják ezt a hullámot, mert most először mondta ki esküdtszék, hogy a platformok tudatos károkozásban játszhattak szerepet.
Szülőként és segítő szakemberként nem tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni a tech cégek működését, de a családon belüli kereteket igenis formálhatjuk.
Néhány fontos kérdés, amit érdemes komolyan venni:
- Mikor kap egy gyerek saját telefont és közösségi média-hozzáférést?
- Vannak-e egyértelmű szabályok a képernyőidőre?
- Tudunk-e nyíltan beszélni arról, hogyan működnek ezek a platformok?
- Van-e a tininek valódi, offline örömforrása, kapcsolódása, sikerélménye?
A figyelem ma az egyik legértékesebb valuta. És a gyerekeink figyelméért óriási erők versenyeznek nap mint nap.
Te mit tapasztalsz a környezetedben élő tiniknél? Mennyire uralja a mindennapjaikat a social media?