|
Van az úgy, hogy akármennyire is szeretjük, a kamaszunk egyszerűen kikészít minket. És persze nem csak a hétfő reggeli ébresztésről beszélek, mert az még pár hétig várat magára (de eljön)…
Amikor visszaszól, mindennel vitatkozik, új kinézettel állít haza, vagy a fél napját a tükör előtt tölti, mi a konyhában azt mantrázzuk egymásnak vagy magunknak: „számolj háromig, mielőtt megszólalsz…” Ismerős? 😎
A jó hír, hogy ezek a „bosszantó” dolgok valójában nagyon is fontos mérföldkövei a fejlődésnek. Sőt, sok minden megmagyarázható azzal is, hogy a tinik agya (főleg a prefrontális kéreg, ami a döntéshozatalért, az előrelátásért és az önkontrollért felel) ebben az életszakaszban még nincs teljesen „kész”. Ez az oka annak, hogy néha (oké, legtöbbször) impulzívan döntenek vagy kockázatos dolgokat próbálnak ki. De pont emiatt van ekkora szerepünk nekünk, szülőknek: mi adhatjuk azokat a biztonságos kereteket, amiben próbálkozhatnak, tanulhatnak, hibázhatnak. Mi vagyunk az artista alatt a szinte láthatatlan védőháló.
És hogy mik azok a tipikus szokások, amik mögött valójában értékes fejlődési lépések vannak? Nézzük sorban!
1. Visszabeszélés, avagy a saját hang megtalálása
Nem, nem csak vitázni akar. A kamasz ilyenkor gyakorolja, hogyan fogalmazza meg a véleményét, és hogyan álljon ki magáért. Persze, eleinte inkább „csípős” stílusban jön elő ez a hang, de ahogy tanulja a tiszteletteljes kommunikációt, ez a képesség később hatalmas előny lesz. Gondolj vissza a saját tinikorodra - én rendszeresen “leérveltem” szegény szüleimet 😅
2. Kockázatvállalás, avagy szárnypróbálgatás
Az új hobbitól a teljesen más baráti körig vagy egy hirtelen, visszacsinálhatatlan hajszínváltásig bármi belefér… és igen, időnként az őrültség határát súrolják ezek az ötletek. Az én barátom apukája is nevezte rókaszínűnek a spontán vörösre festett hajamat (utólag kérdezem magamtól harminc év távlatából: MIÉRT KELLETT EZT, LÉNA? 😂) De a kíváncsiság, amit látunk, a személyiségépítés motorja. Ebben az életkorban tanulják, mi az, ami belefér nekik, és mi az, ami nem. Nem más bőrén. A sajátjukon. (“Khm, és a mienken!”, mondod szülőként, és ezt aláírom. De mondták, hogy “kis gyerek kis gond”, csak annyira klisésen hangzott, hogy nem vettük komolyan, ugye-ugye? 🤷♀️)
3. Szabályok újratárgyalása, azaz az élő határteszt
Az a bizonyos „csak még tíz perc” történet, amit valahogy mindig harmincra nyújtanak… Nos, ez a gyakorlat a terepe annak, hogyan képviseljék az igényeiket. Ha bevonjuk őket a szabályalkotásba (még ha lassabb és fárasztóbb is), sokkal nagyobb eséllyel működnek együtt, mert úgy érzik, van beleszólásuk. Ráadásul felnőttként is asszertíven keresik majd a megoldásokat 👏 Nálunk ez nagyon bejön, sőt, szülőkonzultációkon is nagy kedvenc! (írj bátran, ha kérnéd)
4. Tanácsok figyelmen kívül hagyása: a saját tapasztalat ereje
Ez talán a legnehezebb rész. Tudjuk, mi lesz a vége, mégis hagyni kell, hogy szívünk dacos csücske belevezesse néha az életét az aktuális kisebb-nagyobb gödörbe 💔 (lásd még: “Meg ne lássalak még egyszer a Barnival, ez egy bunkó szívtipró, bezzeg a Kristóf könyvtárba jár!” - fiúgyerek esetén az aktuális lányok behelyettesítendők) A saját tapasztalat sokkal mélyebben tanít, mint bármennyi „én megmondtam”-típusú intés. Mindössze annyit tehetünk ilyenkor, hogy ott legyünk, ha elakad, de ne vegyük el tőle a kísérletezés lehetőségét (ezt viszont jó lenne, ha a büszkeségünket félretéve képesek lennénk megtenni - hiszen valahonnan mi is megszereztük ezt a tapasztalatot, ami zsigerből mondatja velünk, ki töri majd össze a szíveket…) Na és akkor még ott van a párkeresésen kívül az ÖSSZES életvezetéssel kapcsolatos döntés 🤔
5. Túl(?) sokat foglalkozik a külsejével: identitásépítés kísérleti módban
Fürdőszobai hajkísérletek, bátortalan sminkpróbák, vagy épp a szekrényünk teljes kifosztása – ezek mind arról szólnak, hogy próbálgathassák, kik is ők. A külsővel való játék természetes része annak, hogy kialakuljon egy stabil önkép. És igen, időnként vissza is teszik a ruhát (néha). Nálunk már az esküvői ruhám is foltos, dehát így lesz teljes a történet 💜 Mindenesetre egy olyan radikális stílusváltást sem láttam még, ami örökre szólt volna - ismét emlékeztetlek a saját kamaszkori szárnypróbálgatásainkra 😅
A lényeg?
Ami nekünk néha fárasztó vagy bosszantó, az legtöbbször a személyiségfejlődés jele. A prefrontális kéreg lassan érik, a világ pedig gyorsan változik körülöttük – nem csoda, hogy időnként hullámvasútnak élik meg. De ezekből a helyzetekből lesz a magabiztos, önálló, felelős felnőtt. Nekünk valószínűleg könnyebb az adott dilemma, mint nekik 💜 Szóval mély levegő, és még egy icipicivel több empátia!
Ha szeretnétek, hogy ezek a természetes folyamatok ne csupán túlélendő hétköznapok legyenek, hanem lehetőségek a kapcsolat erősítésére, örömmel kísérlek benneteket ezen az úton. Ősszel indulnak újra a TiniCoach folyamatok online és személyes formában, hogy a tinik jobban megértsék önmagukat, mi pedig, szülők, őket. Ha szeretnéd, hogy nálatok is könnyebb, tudatosabb legyen ez az időszak, írj bátran! Most még van néhány helyem szeptemberi kezdéssel.
Addig is szép augusztusi napokat!
|
