Ma nem a tökéletes, virágcsokros anyák napi posztok jártak a fejemben, hanem a mi közös, sokszor teljesen láthatatlan valóságunk. Az a rengeteg hívás az anyukákkal, a bátortalan első pillanatok után kinyíló lelketek a telefonban, a két rohanás között sietve felmondott hangüzenetek oda-vissza, és azok a Messenger-szívecskék, amiket egy kimerítő nap végén dobunk egymásnak… amikor szavak már nincsenek, de pontosan tudjuk, mit érez a másik.
Sokan tudjátok, hogy annak idején engem is a saját tinim kihívásai indítottak el ezen az úton, ami aztán a hivatásommá vált. És nem árulok zsákbamacskát: ezek a nehézségek nem tűnnek el varázsütésre csak azért, mert ma már ez a szakmám. Én is küzdök. Én is ugyanúgy kattogok, olykor túlgondolom, és nap mint nap próbálom belőni azt a lehetetlen egyensúlyt, hogy mikor kell tartanom őt, és mikor kell csendben hátralépnem. Pontosan ugyanolyan anyuka vagyok, mint ti.
Talán pont ezért értjük meg egymást sokszor félszavakból is. Mert végső soron mindannyian ugyanazt akarjuk. Hogy a gyerekünk (aki épp küzd a sulival, keresi, ki is ő igazán, szorong, vagy most szembesül a valószínűsíthető neurodiverzitásával) egyetlen percig se érezze úgy, hogy baj van vele. Hogy ne a nehézségek határozzák meg, hanem kapja meg azt a valós támogatást az élethez, amire szüksége van. Hogy merjen önmaga lenni és elindulni a saját útján. Anyaként én is pontosan ezt a hátországot próbálom megadni a saját tinimnek, minden egyes nap.
Ti egyengetitek a mindennapok sűrűjét otthon, én pedig a háttérből hozom a külső szempontot, és segítek kibogozni a szálakat, ha elakadás van. És végtelenül hálás vagyok a bizalmatokért.
Szóval ezen a mai napon én csak annyit mondanék: kőkemény meló ez, amit csináltok (és amit csinálunk), de le a kalappal a kitartásotok előtt. Egyszerűen jó veletek egy csapatban lenni.
(a képen a lányomtól kapott szív alakú csodám - persze azóta már borult a napi program, és épp témazáróra készül, dehát milyen kamasz lenne, ha nem kéne néha küzdenünk a tanulással?… szóval egyszerűen csak örülök, hogy ő van nekem.)