Szeptember közepe van, ti hogy vagytok ma? Már elült a tanévkezdés izgalma, túl vagyunk az első napokon, ismerkedéseken, sokatoknak mégsem könnyebb, sőt… ilyenkorra mintha tényleg rátelepedne a kis- és nagyobb kamaszokra az „új” súlya. A szülői csoportok tele vannak kétségbeesett posztokkal: „Alig beszél otthon, pedig eddig nyitott volt!” „Nem akar bemenni, sosem volt ilyen zárkózott.” “Elszúrtuk a suliválasztást, utálja!” Sokan a sulira fogják, de tényleg csak az intézményen múlik?
Én inkább úgy látom, ez az időszak egy nagy, közös utazás. Olyan, mintha egy sűrű, mesebeli erdőbe lépnénk, ahol először minden ismeretlen: új tantárgyak, új szabályok, új padtársak és szokások. Az út átláthatatlan, a fák magasak, és minden bokorból új kihívás bukkan elő. Természetes, hogy a tini egyszer csak elbizonytalanodik: „Milyen legyek itt? Kiket engedjek közel? Mi marad ugyanaz bennem, és mi változzon?” Ezek a kérdések nemcsak egy új közösségről szólnak, hanem arról is, hogyan találnak magukra egy teljesen új életszakaszban.
Tinédzsernek lenni pont olyan, mint lépésről lépésre végigmenni ezen az erdőn. Elindulsz valahonnan - a régi baráti körből, a megszokott szabályokból, a jól bevált „régi én”-ből - és el kell döntened, hogy mikor vagy „elég menő”, mikor illesz bele a képbe, mikor vagy bátor, vagy épp mikor kell hallgatnod a saját belső hangodra. Szülőként sem könnyű kívülről nézni, amikor a gyereked keresgéli: „Merjek-e más lenni? Vagy csak olvadjak bele a tömegbe?” Nehéz ilyenkor nem rögtön az iskolát vagy a tanárokat okolni a feszültségekért, a kicsit több aggodalomért. (És ezt úgy írom, hogy nekünk is volt hibás suliválasztásunk… de ez most nem erről szól.)
Az az igazság, hogy ezek a belső kérdések természetes részei a kamaszkor erdőjének. Ez az útkeresés arról szól, hogy hogyan tudok új környezetben is önmagam maradni - vagy akár egészen mássá válni (jó értelemben). Az igazi cél, hogy a szerepeim, amelyeket az iskolában, otthon, vagy bárhol máshol felveszek, találkozzanak azzal a belső lénnyel, aki tényleg vagyok.
A coachingban, főleg amikor erősségkártyákkal dolgozunk, mindig az a leginspirálóbb pillanat, amikor egy tini felismeri: „Tényleg bennem van! Léna, ez vagyok én, ezt érdemes megmutatnom a többieknek is.” Kis dolgok ezek: egy türelmes szó, egy mosoly, egy magabiztos pillantás, egy olyan tulajdonság, amire még ő maga sem gondolt korábban - akár jelentkezni az órán a válasszal! Ezekből a felismerésekből születik az a magabiztosság, amellyel könnyebb átvészelni bármelyik iskolai napot.
Tudom, hogy ilyenkor nem csak gyerek, hanem szülő is bizonytalan. Otthon esténként jó beszélgetésekkel, kérdésekkel és hallgatással támogathatod a keresést, még akkor is, ha néha úgy érzed, csak kis apró jelekből olvashatsz. Az igazi támogatás nem arról szól, hogy rögtön minden problémára választ adsz, hanem hogy ott vagy, mint egy megbízható társ, akivel együtt lehet felfedezni ezt a nagy erdőt.
A mesebeli erdő azért különleges, mert mindenki rátalálhat benne a számára legfontosabb kincsre: önmagára. Ezért van olyan nagy szerepe annak, hogy ki hogyan játszik szerepet az iskolában: hogy a tanult, kívülről látott szerep mennyire találkozik a belső „valódi én”-nel. Ha ez a kettő összhangba kerül, akkor lesz a tini igazán jól, és akkor válik a suli (legyen bármilyen) a saját útja részévé, ahol boldog, önazonos, elfogadott lehet.
Hiszem, hogy pont ez az út vezet ahhoz, hogy a gyerek tudja: tartozik valahová, értékes, és egyszer csak sokkal lazábbá, bátrabbá, nyitottabbá válik – nem csak „egy suli kedvéért”, hanem mert megtalálja, ki is ő a saját mesebeli erdejében.
Önfelfedező, önbizalomépítő tinicoaching folyamataimban lassan megürül egy hely, de ezzel párhuzamosan elkezdem az intézményi pro bono-munkámat is. Ezért kérlek, ha szeretnétek megerősíteni a kamaszotokat, jelezzétek nekem, mikor értek rá a heti elfoglaltságok sűrűjében, hogy ne amiatt maradjatok le, hogy épp iskolákban segítek, amikor jönnétek hozzám 💜 Írjatok bátran: Budapest két központi helyszínén várlak benneteket. Sétáljunk kíváncsian végig azon a mesebeli erdőn együtt!
Szeretettel,
Léna